annyi levelet

meg kellene írnom hirtelen válaszul a múltkori reakciókra, hogy annyi idő a világon nincs.
ez nem panasz és nem sírok ne félj, csak erős ez a fény, attól könnyezem hanem dicsekszem, hogy milyen (ilyen) barátaim vannak, akik gondot fordítanak és ügyelnek rám. és olyan jó nekem. 

igen, igen, tudjuk hogyan élünk, tudjuk mink van és nem kell se hasonlítani, se méricskélni, se panaszkodni, se dicsekedni.
tudjuk ezt mind, meg azt is, hogy kell élni jól. aztán mi van.

most majdnem káromkodtam is, de már az anyukám is szóvá tette, hogy feltétlenül csak mocskos szájjal és szavakkal tudom-e elképzelni az írói karrieremet, úgyhogy egyelőre jólnevelten (nem) írok.

addig is vegyünk példát a gyerekről, aki mindenből viccet csinál. persze nem annak szánja.
csak ilyen fajta.

neki Sir Kán az például Zsír Kán.

Érthető is ez valahol, na.

ami bent, az kint

Nem nagyon értem én az embereket. Jó, jó, ez végülis nem új. Sose ment túl jól, ha arról van szó, én tényleg hülyébb naivabb vagyok a sokévi átlagnál. De ez a mostani, ez mindent visz.
Olvastátok többen az utolsó előtti bejegyzést, abban az volt a teszt, hogy érthető-e. (Mert a barátnőm, akivel általában olvastatom a dolgaimat, arra speciel azt mondta, hogy nehézkes. És akkor kikerült a blogra, és azt gondoltam, a visszajelzésekből majd látom, mi van.)


Mostani állás szerint egy, az enyémnél kissé látogatottabb oldalon (muhahaha) ugyanez a cikk 1378 megosztásnál tart. Na, csak még egyszer, az én kedvemért. Ezerháromszázhetvennyolc.
Ennyi ember gondolta úgy, hogy nem csak érti, hanem valami miatt fontosnak is tartotta, hogy megossza a saját oldalán.
Akár ez jó is lehetne, ha az idők folytán, az elmúlt egy évben, az ott megjelent harminc cikk után nem szoktam volna rá idióta módon a kommentolvasásra.
Az előbbiekben jelzett írás (1378!) nem csak megosztásokban erős, hanem negatív kommentekben is.
Ezekből - csak a legfontosabb sarokpontokat kiemelve - kiderül például, hogy sznob vagyok, sznobnak nevelem a gyereket is, kurvára unalmasan, érdektelenül és szarul írok, egyáltalán: mit gondolok, ki a faszt érdekel, hogy mink van, mink nincs.

Ezen már a megjelenéskor meglehetősen duzzogtam, amire a fiúm tőle telhető kedvességgel és érzékenységgel annyit reagált, hogy "aki kimegy a reflektorfénybe..." Addigra nyilván az állapotom azt az egyedül elfogadható reakciót engedte, hogy rá is kiakadtam (ld. látens lekurvázás). Muszáj volt valakin levezetni a feszültséget, van ilyen, nna.
De mondott ennél (később) okosabbat is, amikor azt mondta, hogy ez nem rólam szól nézzem meg ki mondta. Nyilvánvaló, hogy mindenki a saját szűrőjén keresztül olvassa a dolgokat.
A saját világod jelentősen meghatározza, mit hogyan engedsz be, miben mit látsz.
Ami sért, ami bánt, azzal dolgod is van. Volt. Vagy lesz.

Szóval ne hörögjek. Még ha sznob is vagyok. 

De azért áruljátok el, mi élvezet van abban, hogy idegenekkel köcsögösködünk? Ismeretlenül leírjuk, beszólunk neki, fikázzuk. (Még akkor is, ha nem tetszik, amit csinál.?)
Megmondom neki, hogy seggfej. És akkor jobb?
Jobb, tényleg?
Lehet hogy akkor rá fogok szokni. (Nem.)

Nem bírom ezt megszokni, ezt a kollektív gyűlöletmissziót. És nem is akarom. Úgyhogy igen, sznob vagyok, annak nevelem a gyereket is, szarul is írok, meg érdektelen is vagyok, de leszarom. Inkább mindez együtt,  mintsem internetes portálokon fikázós kommentekkel maszturbáló tahó legyek.
Hát, csak ennyit akartam mondani, köszönöm a figyelmet.

Jajj, hát közben meg ünnep is van, tavasz is lesz. Meg életünk legszebb nyara idén is, mi gondunk hát.
:)