Ezt nagyjából mindig is tudtam, most azonban feltűnt, hogy teljesen feleslegen, mert ezen a nyáron kb. hét darabot hordtam összesen*. Napok óta acélozom a lelkem a rendkívüli feladatra, hogy könnyen, gyorsan és hatékonyan megszabaduljak azoktól, amik nem kellenek, mert minek tároljak 50 kilónyi ruhát értelmetlenül, tök kevés a hely egyébként is
Na. Elmondom, hova jutottam az elmúlt három órában tudományos és konmari alapokon.
Ismerve magamat és a lelkesedésemet a pakolás iránt, még hazaérkezésem után gyorsan a nappali közepére szórtam az ÖSSZES ruhámat.
Mindenhonnan.
Mert ugye, ha már ott van, csak nem rakom vissza szelektálás nélkül**
Az elmélet szerint egyébként is csak egyben és egymáshoz képest látod, mire van szükséged. Nos. Erre a nagy, hét perc huszonhét másodpercig tartó munkára gyorsan vacsoráztam (kétszer).
Ettem egy fél dinnyét is, kell a folyadék.
Eddigre meglehetősen rosszul lettem, kizártnak tűnt, hogy elkezdjek hajlongani.
Kicsit leheveredtem a kanapéra, megtekintettem két egység Szomszédok nevezetű filmetűdöt, majd sóhajtozva kihúztam egy-két rongyot a kupacból.
Azóta megalkottam a "soha többé nem fog rám jönni, de nem dobom ki mert szeretem"; és a "szerintem még jó lesz ez, csak pár kilót kell fogynom" nevezetű alkupacokat.
Az alaphalmaz nem veszített jelentősen a tömegéből. Sőt.
Mondhatnám, hogy ugyanakkora, mint volt, de már így is eléggé kedvemszegett lettem tőle, és nem akarom, hogy további lehetetlen kihívások rohanjanak meg.
Most írok ugye, eközben sem pakolok, de közben sötét is lett, meg álmossá is váltam.
Az élet nehéz.
*kicsit, egészen kicsit újra dundus lettem, pont, mint tavaly, de senki ne pánikoljon, én sem szívom mellre. (nem mindig szívom oda)
** de. nagyon úgy néz ki, hogy egyre inkább de.
kép
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése