Fogtam az - új - fényképezőgépemet és úgy néztem mindent, mintha először látnám.
Élesen emlékszem arra a délutánra, október volt, de még szokatlanul meleg.
Este Für Anikó egy dalának 40 másodperces részletét** hallgattam végtelenítve.
Néhány nappal később szakítottunk a fiúval, aki miatt alig egy éve várost és életet váltottam.
Nemrég visszakaptam az új (régi) munkahelyemen a régi gépemet, és ma hirtelen hozzáfértem az akkor elmentett elképesztő mennyiségű fotóhoz.
Nagyon furcsa érzés. Azt hiszem, ez konkrétan az a szirupos mondat, hogy "megelevenedik a múlt".
Itt van mindenki. Durva. Nem fáj, de érdekes. Elég idegen.
*10 basszus
**nem ez volt, de majdnem
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése