de tényleg soha nem időzöm hosszan a tekintetemmel betegeken, sérülteken, hajlék nélkülieken, más okból máshogy kinéző embereken. Mindig arra gondolok ugyanis, hogy egyáltalán nem hiányzik a helyzethez még egy kis vizslatás, mert kellemetlen és zavaró.
És bizonyára én sem örülnék neki.
Szóval nem nézem meg őket se alaposan, se máshogy.
Ezért ütött különösen szíven az, hogy ma délelőtt egy nő leüvöltött az utcán, aki egy tolókocsiban egy másikat tolt. Épp csak láttam őket - mondjuk ahogy észleljük a körülöttünk lévő dolgokat nézés nélkül is, hogy ne menjünk neki semminek.
Már egymás mellé értünk, amikor a nő fejhangon kiabált - csak velem tehette, mivel nem volt más a környéken - hogy "ne bámulj, bazdmeg!".
Annyira el voltam foglalva a saját gondolataimmal, hogy csak kábé két lépés után ért el hozzám a hang, vagy fogtam fel, mi történt - de akkor viszont rám jött a merev sokk, hogy mi van?!
Rád se néztem, bazdmeg! - mondtam volna, de minek.
Értem persze különben, hogy sok atrocitás érhette és egyszerűbb támadni, mint védekezni, meg egyáltalán, szar az élet, sok a nyomor, de hát ez ....
Az embereket szerintem a saját gyűlöletük öli meg. És ne legyenek illúzióink, a legeslegaljasabb őket odajuttatni, hogy erre okuk is legyen. És mentség sincs, mert van, ami minden nappal csak hizlalja ezt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése