2017. szeptember 21., csütörtök

van egy nő

legalább 10 éve ismerem.

És mindig nagyon szépnek láttam.

Tulajdonképpen most is.
Nemrég együtt láttuk őt egy hozzám közelállóval,  aki, miután találkoztunk, azt mondta: "szegény, nem valami nagy szépség."

Mondja ezt arra, aki szerintem meg az.

És ezen azóta gondolkozom, hogy van ez.

Meg az is eszembe jutott, amikor egy kolléganőm még az előző évezredben úgy köszönt el a (rádió)hallgatóktól, hogy "legyen jó napjuk, és ne felejtsék, mindenki szép valakinek."  És akkor, bár tudtam, hogy ez összességében nem egy világmegváltás, de hát mégiscsak fantasztikus érzés volt, olyan reményteli helynek tűnt a világ, ahol minden zsáknak megvan a maga foltja, minden félnek a másik fele.

Akárhogy is: nekem inkább mindenki szép. Egyszerűbb így élni, mint másképp.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése