Azt kell mondjam, én, az anyának egyáltalán nem tökéletesen való, hogy a gyereknél jobb a világon nincs.
Strukturál, te vagy neki az isten(nő), és közben annyira vicces, hogy csomószor meg kell állnom az utcán, mert olyat mond, hogy a röhögéstől nem tudok továbbmenni*.
Tegnap is.
Mentünk a zeneiskolába, kivételesen teljesen időben (október 18-án, az idei tanévben először nem is késtünk el, háhá, milyen büszke is voltam magamra), szikrázva sütött a nap, a lánka énekelt egy (amúgy nem neki való) dalt , és egyszer csak azt mondja nekem:
- Anya, annyira szerencsések vagyunk, majdnem minden dal megy a hangomhoz.
És énekel tovább.
Én így akarok élni.
(Nagy mákom van, hogy a Tomi már 15 éve megmondta, hogy hiszen így élek. És még emlékszem is rá. Az se egyértelmű.)
*tudnék írni teljesen igaz, rettenetes és szörnyű dolgokat is, például gyakran kiabálok
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése