többnyire azonban természetesen olyan blogokat olvasok, ahol az emberek a mindennapjaikról írnak, mert az, hogy ki hogy megy át az életen, még ennél is sokkal, de sokkal jobban érdekel
és én nagyon szeretem magam erre emlékeztetni, és ha kezdenék megváltozni, nyugodtan szóljatok, mert az már nem én leszek, és én nem akarok más lenni.
Egyetemistaként rettentően érdekeltek a játékelméletek például. Hosszan foglalkoztatott az, aminek időközben a nevét is elfelejtettem, most derült ki, hogy gyávanyúl-dilemmának hívják, és tényleg, a leglehetetlenebb időpontokban jutott eszembe, hogy én kurvára kitérnék***, hogy lehet az, hogy a világ nagyobbik része hős akar lenni.
Mostanában olvasok egy blogot. Egy autóversenyző fiú írja, utolérhetetlen kedvességgel és alázattal.
Közlekedéspszichológia.
Há, há.
Nem tettünk volna ugye nagyobb tétet arra, hogy a rabja leszek, hiszen 200 kilométert vezettem összesen, és nem is nagyon érzem a kényszert, hogy ez változzon, de ez.... újabb kapukat nyitott az elmémen, hogy micsoda fontos dolog valójában. Az interakció az idegenekkel, akiktől fogalmad sincs, mire számíthatsz - ha engem kérdeztek, semmi jóra - és minden pillanatban meg kell oldanod olyanokat, amiknek a létezéséről előtte fogalmad sem volt. Na jó, nyilván nem, de hát mennyire lelombozó alternatíva már az, hogy minden kezedre és lábadra jut valami
Szóval, én nem vezetek, mert nem élvezem, de ez a blog klassz, mert benne van az élet. és olyan szerény, hogy csak imádni lehet.
* oké, ezt közeli kontaktokban nem, de most nem arról van szó
** azon, amivel foglalkozik
***ugyanitt jelzem, hogy máig nem értem a háborúk működési mechanizmusát: az embereknek mitől fontosabb a makrotörténelem, mint a mikro?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése